Republikon: A Tisza 6 százalékkal veri a Fideszt a teljes népesség körében

2025-12-03 18:02
A biztos szavazók körében 12 százalékos a Tisza Párt előnye a kormánypártokkal szemben a novemberi felmérés szerint.
részletek

„Azt mondta, húzzam le a nadrágomat” – videón vallott a Szőlő utcai ügy koronatanúja Juhász Péter Pálról

2025-12-03 18:02
Hónapokon át molesztálta Juhász Péter Pál, aki először „rendes embernek” tűnt – mondta az a tanú, akinek a Szőlő utcai ügyben tett vallomásáról lapunk számolt be először. Dobrev Klára szerint pártjával még az ügyészségi kihallgatása előtt lépett kapcsolatba a fiatal, akivel egy videót készítettek az ügy részleteiről. A közzétett felvételen a javítóintézet egykori lakója – kilétét elfedve – részletesen beszélt arról, hogyan jutottak el az öleléstől a „fogdosáson” át addig, hogy az igazgató „megerőszakolta”. „Babakora óta” állami gondozott volt, hatévesen molesztálták először, amiről szerinte Juhásznak tudnia
részletek

A Közgyűlés elfogadta Karácsony Gergely javaslatát: hivatalos, hogy a kormány nélkül nem tudják kifizetni a számláikat

2025-12-02 21:26
A Tisza Párt nélkül szavaztak a fővárosi képviselők arról, belemennek-e a kormány játékába és kimondják-e, amit már korábban is: hogy segítségre van szükségük ahhoz, hogy fizetőképesek maradjanak. A képviselők leszavazták a Fidesz javaslatát arról, hogy kijelentsék, januártól fizetésképtelenek lesznek.
részletek

444.hu: Havi ötmillió forintért toborozzák Csádba a magyar mentősöket

2025-12-02 21:26
A lap szerint a három hónapos misszióra keddig lehet jelentkezni, december 20-án pedig már indul is.
részletek

A SPAR kókuszos kekszét fémdarabok, a Metro lazacát listeria miatt hívta vissza a fogyasztóvédelem

2025-12-02 21:26
A SPAR kekszében fémdarabok lehetnek, a Metro által forgalmazott halakban listeriabaktérium
részletek

24.hu: Takács Pétert indíthatja a Fidesz Pápán

2025-12-02 21:26
Az egészségügyi államtitkár Pápán született, és a közeli Vaszaron nőtt fel. A Tisza Ujvári Szilviát indítja a választókerületben.
részletek

Karácsony Gergely: Ha a kormány nem tesz le Budapest lerablásáról, akkor nem állunk meg a falnál, hanem átmegyünk rajta

2025-12-02 21:25
A Fővárosi Közgyűlés hétfői rendíkvüli közgyűlésén ismét kimondták: a kormány segítségére van szükségük ahhoz, hogy fizetőképesek maradjanak. A főpolgármester személyesen vitte el az erről szóló papírt a Karmelita kolostorba – a Budapest Büszkeség Menet 2 élén.
részletek

Lázár János Orbán Viktor washingtoni és moszkvai útjai után már nem vágyik annyira a „miniszterelnöki melóra”

2025-12-02 21:25
Lázár János Tiszavasváriban beszélt arról, hogy miután Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz is elkísérte Orbán Viktort, jelentősen visszavett az ambícióiból.
részletek

24.hu: A Morrison's 2-ben meghalt fiatal támadója szerint ő csak viccelődni akart és megelőző ütéseket vitt be a poént nem értő áldozatnak

2025-12-02 21:25
A lap úgy tudja, a halált okozó testi sértés bűntettével gyanúsított A. László Erdélyből származik és kőművesként dolgozik Magyarországon.
részletek

Puhatestűekhez és gerinctelenekhez hasonlította Gajdos Lászlót, a Tisza nyíregyházi jelöltjét a kormányközeli megyei lap

2025-12-02 21:25
A Szon.hu főszerekesztője írt véleménycikket Gajdos Lászlóról, a Nyíregyházi Állatpark igazgatójáról.
részletek

A ruhája és a haja is lángolt egy 19 éves férfinak, akit áramütés ért egy vagon tetején Rákospalota-Újpesten

2025-12-02 21:16
A fiatalt válságos állapotban szállították kórházba. A baleset után segítségére sietett egy vasúti dolgozó, aki a saját kabátjával oltotta a tüzet, ő is megsérült.
részletek

Elfogták a rendőrök a taxist, aki ájultra ütött egy nőt Budapesten

2025-12-02 21:16
A 39 éves férfi beismerte a bántalmazást. Elmondta: azt követően ütött, hogy egy négyfős társaságból két nő szidalmazni kezdte, mert nem akarta elvinni őket, mivel nem ők rendelték a taxit és ittasak is voltak.
részletek

„Szavunkat most meghallgatják jóbarátaink és ellenségeink” – 100 éve indult a Magyar Rádió

2025-12-02 21:16
Nem volt az olyan rég, hogy se kép, se hang nem érte át az országot. A Telefonhírmondóval Magyarország első és egyetlen volt a világon, a rendszeres rádióadásokkal már sokan elébe vágtak. Nehéz politikai, technikai, jogi, gazdasági problémák tömegén keresztül vezetett az út a rendszeres rádióadásig, a Magyar Rádió indulásáig, amelyet hatalmas várakozás előzött meg és rengeteg kritika követett a Trianon sokkjából ébredező országban.
részletek

„Egy pillanat alatt megdöbbentő állapotba kerültem lelkileg” – az őt ért támadásokról beszélt Gajdos László, a Tisza nyíregyházi jelöltje

2025-12-02 21:15
A Nyíregyházi Állatpark vezetője azt mondja, az állatai is segítenek neki a lelki nehézségek kezelésében.
részletek

Tizenegy újabb kiemelt beruházásról hozott rendeletet a kormány

2025-12-02 21:15
Az Otthon Start program miatt hét lakótelepet, valamint négy rozsdaövezeti területet is érint az intézkedés.
részletek
|< << 61 62 63 64 65 66 67 68 69 >> >|