Mégsem rendezi a kormány a kettős mandátumú polgármesterek helyzetét

2025-12-05 03:02
Váratlanul törölték a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium javaslatát. Marad a kérdés, hogy hogyan számoljanak szavazáskor.
részletek

Három kérdésben akar népszavazást a Tisza Pártból kilépett és új pártot alapító Farkas Dezső

2025-12-05 03:02
Három témában nyújtott be népszavazási kezdeményezést a Tisza Pártból korábban kilépett Farkas Dezső – immár újonnan alapított pártja, az Irány a Jövő Párt nevében. Úgy véli, új közéleti kultúrára van szükség, ebben pedig ezek a kérdések szerinte kritikus fontosságúak.
részletek

Magyar Péter szeretett volna bejutni a Szőlő utcai intézetbe, de a vezetőség bezárkózott és a telefont sem vették fel

2025-12-05 03:02
A Tisza Párt elnöke EP-képviselőként szeretett volna tájékoztatást kérni a letartóztatott volt igazgató ügyével kapcsolatban zajló belső vizsgálatról.
részletek

Orbán Viktor képet posztolt a csatornáján arról, hogy választják ki a Fidesz 106 egyéni képviselőjelöltjét

2025-12-05 03:02
A miniszterelnök „Egyenesen Viktortól” című csatornáján közölt képet a Fidesz elnökségi üléséről, amelyen saját kommentje alapján a párt egyéni képviselőjelöltjeiről készülhettek döntést hozni.
részletek

Azeri szellemfalut épített újjá a kormány 39 milliárd forintból

2025-12-05 03:01
A Hungary Helpsen keresztül költenének milliárdokat Soltanli falura.
részletek

Nem tudta eldönteni a bíróság, hogy a tanú vagy a vádlott a gyilkos, így felmentő ítéletet hozott egy 2009-es emberölés ügyében

2025-12-05 03:01
Nincs meg sem a holttest, sem a gyilkossághoz használt eszközök, a két érintett pedig egymásra mutogatott és mindketten azt állították, hogy csak segítettek a másiknak elrejteni a holttestet.
részletek

Calicivírus okozta a tömeges megbetegedést a XIII. kerületi óvodákban

2025-12-04 17:01
Az érintett konyha csak a takarítás, a fertőtlenítés hatékonyságát igazoló laboratóriumi vizsgálati eredmény és a dolgozók negatív mintái után nyithat újra.
részletek

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek novemberben a BKK-jegyellenőrök a rendőrökkel közösen

2025-12-04 17:01
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai a FÖRI-rendészekkel együttműködve hat járat több mint 45 ezer utasát ellenőrizték novemberben, miközben a megállókat, állomásokat és azok környezetét is vizsgálták.
részletek

Gulyás Gergely: jövőre 936 ezer forint lesz a pedagógus-átlagfizetés

2025-12-04 17:01
A pontos összeg függ attól, hogy ki melyik kategóriába tartozik.
részletek

Borult, esős idővel folytatódik a hét

2025-12-04 06:01
Helyenként akár 10 foknál is melegebb lehet.
részletek

Mégis nyomoznak az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője ellen

2025-12-04 05:07
Koskovics Zoltán horogkereszttel átrajzolt szivárványszínű zászlóról tett közzé bejegyzést.
részletek

Tigriskölyköt talált a rendőrség egy tiszafüredi drograzzián

2025-12-04 05:07
A hatóságok már értesítették a Fővárosi Állat- és Növénykertet.
részletek

Elmetszette lánya zaklatójának a nyakát egy édesapa a HÉV-megállóban, vádat emeltek ellene

2025-12-04 05:07
A zaklatót szeméremsértéssel és garázdasággal vádolták meg.
részletek
|< << 71 72 73 74 75 76 77 78 79 >> >|