Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország légi kapuját. Az elmúlt hét és fél évtizedben ... ...
Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a
Többszöri ellenőrzést követően — beleértve a Forma-1-es Miami Nagydíj vasárnapi versenyét követő részletes vizsgálatot is — a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) véglegesen zöld utat adott a McLaren innovatív hátsó
Sokáig azt hittem, a szeretet együtt jár a fájdalommal. Azt gondoltam, ha valaki megbánt, az csak azért történik, mert ő maga is sérült. Azt képzeltem, hogy a ki nem mondott szavak mögött is szeretet húzódik meg, hogy a hallgatás, a
Budapestre érkezik a Eurythmics slágereinek turnéja
Budapesten ad koncertet 2025 júliusában Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója, aki Vanessa Amorosi ausztrál énekesnő vendégszereplésével idézi fel a nyolcvanas évek egyik
Tambov városából, a Tsna folyó mellől származik a szovjet filmek hangulatát is négynegyedekbe öntő producer, akit olykor a disco, a jazz és a blues műfajok is befertőznek. A LavaLava ezen bulija kissé szikárabbnak ígérkezik, ám a